Sipos László - Makovecz Imre munkássága Makón

 

Makovecz Imre makói épülete és munkássága:

 

A Hagymaház

 

A Hagymaház (6900 Makó, Posta utca 4.) Makó város színháztermet is magába foglaló kulturális központja, sokan illetik azzal a jelzővel, még maga Makovecz is, hogy a (helyi) "kulturális élet temploma"! A Hagymaház a Posta utcán található a belvárosban. Eredetileg modernista stílusban épült 1936-ban, tehát a jelenlegi Makovecz által tervezett Hagymaház előtt egy premodern épület állt, a régi Hagymaház, amit a hagymatermelők hoztak létre és azok székházaként, értékesítési központjaként működött, 1949 óta bír kizárólagosan kulturális funkcióval, akkor József Attila Művelődési Központ néven futott ( régi Hagymaház).

 1998-ban a régi Hagymaház helyén, amely addigra már nagyon korszerűtlenné vált és teljesen tönkre is ment egy újat építettek fel. Először a régit akarták felújíttatni, de végül ettől eltekintettek és az akkori városvezetés és a polgármester már ennek több mint 10 éve  Makovecz Imrét  bízta meg az új Hagymaház tervezésével, az organikus, négytornyú épület nemzetközileg is jegyzett, a város és a szűkebb régió legismertebb látványossága.

1996-ban írtak ki pályázatot a balesetveszélyessé vált kulturális intézmények felújítására, amit Makó városa is sikeresen megnyert. Ekkor lépett kapcsolatba Makovecz először Makóval, jobban mondva akkor kezdődött a város és a híres építész kapcsolata, amely aztán egész végig a mester haláláig fennállt!
1997 szeptemberében elbontották a régi épületet. Az építkezésen a Ferroép Zrt. volt a fővállalkozó, de természetesen több makói alvállalkozót is foglalkoztattak. A teljes költségvetés nagyjából 300 millió forint volt, amelyből 210 millió forintot az állam állt. A tervek szerint a Hagymaháznak 1998. augusztus 20-ára, a nemzeti ünnepre kellett volna elkészülnie, de sajnos csúszás következett be.

 Így egészen pontosan 1998. október 2-án adták át  Buzás Péter polgármester, Makovecz Imre és Nemesi Pál az építést végző cég igazgatója közreműködésével.

A makói Makovecz épületek sorában időrendben és világhírére való tekintettel is a Hagymaház az első!

A Kultúra otthona!

2002-ben került bele Makovecz Imre a világépítészet történetébe, ezzel az épülttel, ahol ő volt az egyetlen magyar organikus építész (amerikai építészeti almanach)! Tehát az egész magyarság joggal büszke lehet rá erre a méltán híres alkotására is! Valamint szintén 2002 óta itt adják át a Páger-gyűrűt, egy ünnepélyes rendezvény keretein belül, egy-két állandó vendéggel, a polgármesterrel és az abban az évben legérdemesebbnek tartott színésszel, előadóval, aki megkapja Páger Antal gyűrűjének pontos másolatát kitüntetés, díj gyanánt.

2006 óta a szabadtéri színpad előtti térre alkalmi, mobilizálható nézőteret állítottak fel, amely Csongrád megye második legnagyobb ilyen jellegű nézőtere, 3000 főt tud befogadni.

Az új hagymaház 2007 őszében felújításon esett át, új hidegburkoló lapokat raktak a régik helyére, és renoválták a falakat is!

2007 decemberében a legnagyobb megyei lap a Délmagyar olvasóinak szavazatai alapján egyike lett Csongrád megye hét csodájának.

A makoveczi stílusjegyek és mondjuk úgy indítatás ennél az épületnél is, mind természetesen mindegyiknél jelen van. Többen amellett érveltek, hogy az új épületet nem a Posta utcán kellene felépíteni, hanem a régi faszínház helyén. Makovecz úgy gondolta, hogy az új épületnek a régi helyen történő felépítése az eredeti építtetők szándékának sokkal szebb megvalósulását jelentené! Ő mindig törődött azzal a hellyel, környezettel ahová az épületei kerülnek. Ennek az épületnek ránézésre talán a legjellemzőbb, legészrevehetőbb tulajdonsága, hogy négy tornya van. A Hagymaház a református városrész szélén áll, nagyon közel a református Ótemplomhoz (Fehértemplom), ami a helyi református élet központja volt és még mind a mai napig is az. Ez a református templom az 1970-es évekig körbe volt véve egy fallal, amelyen négy torony állt, ennek a négy toronynak a megidézését ő nagyon fontosnak tartotta és ugye a Hagymaház a négy nagy tornyával be is váltotta azt. Makovecznél a toronynak mindig is külön jelentősége volt, ennél az épületnél is figyelemmel kísérhetjük ezt a törekvést, hogy a földből kinőtt növényhez hasonlóan ezek a tornyok is az ég felé törekednek. A jellegzetes befejezetlen négy torony, amiből kinő az úgynevezett üvegrügy, ami az ég felé nyúló életfára utal. Itt is világosan látható, hogy a magasodó négy torony az éggel való kapcsolatot hangsúlyozza.

Mindegyik épülete tornyokban végződik, egyszer megkérdezték tőle, hogy miért, erre azt válaszolta, hogy a földben vannak a gyökerek, onnan nőnek ki a fák törzsei, majd a föld felett az állatok, még fentebb vagyunk mi emberek, az égben pedig már az angyalok vannak!

A mester mindig is azt remélte, hogy az emberek is felfelé törekednek az angyalok közé!

A Hagymaház meghatározott területrészre helyezkedik el, a régi Hagymaház alapterületére és az a szenzáció ebben az épületben a külső és belső formavilágát és szépségét leszámítva, hogy a funkcionalitásban is nagyon sokat tud ez az épület hiszen a főbejárati rész is nyitott a tér felé, ahol a Múzsák kútja áll, de a másik vége is teljesen nyitott, ahol meg a szabadtéri színpad része található. Tehát ez egy több funkciós, térben  jól elhelyezett gyönyörű kulturális alkotás a város szívében!

A belső lelátó rész sokak szerint nagyon meredek, de nagyon izgalmas is egyben, mert pont emiatt körbevesz és befogadja az embereket, ugyanúgy az előadókat, fellépőket, mint a közönséget is, akik ott ülnek a nézőtérben, de mégis közelebb érezhetik magukat a fellépőkhöz is, hiszen egy légkörben vannak, amely összeköt, átsző és befogad mindenkit!

Az épület előcsarnokában már megjelennek azok a motívumok, amelyek a Makovecz épületekre jellemzőek. Itt a vasbeton oszlopokról van szó, amelyek ágas-bogas faként fogadják be a különféle szigorúan csak természeti anyagokat, ebben az esetben a Makoveczre talán leginkább jellemzőbb, leggyakrabban használt természeti anyagagát: a fát!

A mennyezeten az ő stílusának megfelelően megjelenik a ragasztott fa szerkezet és a belső fa fedés, amely az egész belső tér együttesét látványossá teszi és egy kicsit már meg is jelenik az előtérben az erdő, és annak hatalmas oszlopszerű fái az előbb említett vasbeton oszlopokkal, amelyek a fa törzseit szimbolizálják, a mennyezeten lévő fa szerkezettel pedig sokak számára már-már úgy tűnhet, hogy azok pedig a fák lombkoronáit kölcsönzik! Olyan mintha erdőben járnánk, nagyon jellemző az összes épületére! Makovecz is mindig kicsit az erdőben járt, ez is érezhető az összes épületén. Egy egész úgymond "oszloperdőt" szeretett volna felépíteni az előcsarnokba, eredetileg 16 darab oszlopot tervezett meg, de a városvezetése viszont csak négy oszlopot szeretett volna, ebből viták is voltak, mert Makovecz Imre mindig nagyon határozott, szókimondó építész volt, határozott elvekkel és elképzelésekkel, de ugyanakkor az ész érvekre is hallgatott és meggyőzhető is volt egyben, így végül 8 oszlop épült meg! Ezért is mondják kiváló építésznek, hiszen az álmai és a sajátos stílusjegyei, a természetszerűség kifejezése közben mindig jelen volt benne a fegyelmező erő is, a szorítás, amely néha nem árt az építész számára!

Az épületben kávéház, számos iroda és egy klubhelyiség, valamint egy emeleti pódiumterem is megtalálható![1]

Aulájában áll Páger Antal portrészobra, a falon emléktáblán örökítették meg Erdei Ferenc nevét, aki egyébként a Hagymaházzal szomszédos szakközépiskola névadója is volt egyben. Itt helyezték el a millenniumi zászlót is.

 

 

 

Autóbusz-pályaudvar

 

A makói autóbusz-pályaudvar a Csanád Vezér téren található. (6900 Makó, Csanád Vezér tér 21.) A Tisza Volán Zrt. irányítja. A régi pályaudvart (1978-2010), a jellegzetes Csanád Vezér téri kockával, még 1978 augusztusában építette meg az akkori Tisza Volán Rt., de állapota igen csak leromlott és korszerűtlenné  is vált a 21. század elejére.

2008 márciusában Makó és a Tisza Volán közösen nyújtottak be egy pályázatot a buszpályaudvar (az épület és annak környezete) teljes megújítására, a létesítménynek az előbb említett nagy mértékű amortizációja és elavultsága, illetve az európai uniós elvárásoknak, szabványoknak meg nem történő felelése miatt. A pályázatot a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség támogatásban részesítette, így lehetővé vált, hogy Makovecz Imre tervei alapján az organikus városképbe illeszkedő, új autóbusz-pályaudvar épüljön, felhasználva a korábbi épület alapfalait is. [2]

A beruházás során megvalósult a buszpályaudvar teljes újjáépítése és korszerűsítése, valamint komplex akadálymentesítése is. A város központjában, tehát a korábbi, 1978-ban átadott épület alapfalainak felhasználásával épült állomást tágas, nagy üvegfelületekkel megvilágított váró- és fogadóterek, átlátható és korszerű közlekedési és utas tájékoztató rendszer jellemzi. A létesítmény több kamerával ellátott és akadálymentesített is, így a mozgáskorlátozottak egyedül is tudnak közlekedni, sőt a Tisza Volán és a város egyre több alacsonypadlós busz beszerzéseinek hála a teljes utazás fel és leszállással is könnyebb lett. (Egyébként 2013 elején új, gazdaságos, környezetkímélő és energiatakarékos autóbuszt is beszerzett a város.) A helyiségek légkondicionáltak, az utas váró padlófűtéssel és korszerű gépi szellőző rendszerrel ellátott. Valamint az előbb szintén csak megemlített utas tájékoztató rendszer, a becsületes neve: elektronikus utas-tájékoztatási rendszer. Végülis ez egy Samsung LCD TV átalakítva (elektronikus tábla), amelyből kettő van, egy beltéri felállítva felszerelve a falra és egy kültéri fektetve, a forgalmi iroda ablakában. A tábla rendszere az érkező és induló járatokat jeleníti meg. Az első oszlopban az érkezés vagy az indulás időpontját, a másodikban a kocsiállás számát (1-10), a harmadikban a menetidőt, az utolsó oszlopban pedig az útvonalat, útirányt.

Meghatározó eleme a létesítménynek mégiscsak negyvennégy darab, egyedi betontechnológiával, monolit betonból készült, ágasfa formáját követő tartóoszlop, amely súlyuk egyenként 7,8 tonna, egy oszlop elkészítéséhez 10 köbméter betonra volt szükség, ami két nap alatt kötött meg. Vagyis ezen oszlopokat ott a helyszínen öntötték ki, egyesével. A két „beton fasor”. Ezek a beton oszlopok tehát a fa törzseit ábrázolják. A bádoglemezből készült látványos perontető, amely ugye erre a két fasort szimbolizáló oszlopsorra támaszkodik, a fa lombkoronáját szimbolizálja.

Ezek egy hagyományos, alföldi jellegű, széles fákkal szegélyezett mezővárosi utca hangulatát idézik fel. A buszpályaudvar- hivatalos nevén makói autóbusz-állomás - építészeti karaktere erősen meghatározza a Csanád vezér tér, egyben Makó városának képét.

Az autóbuszok korábbi elavult fűrészfogas beállása helyett a fejlesztés végeztével körben haladhatnak majd, nem kell annyit bajlódniuk a sofőröknek a beállással, tolatniuk sem kell minden egyes elindulás során, így kevésbé fogják szennyezni a belváros levegőjét. A városban a kerékpáros közlekedés dominál, így a felújított autóbusz-pályaudvaron, valamint annak környékén is, nagyszámú kamerával őrzött, új, korszerű kerékpártárolókat telepítettek, hozzá kapcsolódó kerékpárutakkal is, ami napjainkba 2013-ra már teljes mértékben kiterjedtek Így például egy utazás megérkezésével biciklivel a város szinte minden pontjához, többi Makovecz épülethez is könnyedén eljuthatunk.

Összefoglalva tehát ez az épület is, mint minden egyes makói Makovecz épület, igen tágas, formabontó, organikus, a napsugaras népművészeti motívumokat magán hordozó, a városképbe, így már a többi épülettel alkotással együtt szervesen beleilleszkedő alkotás.

Sokak szerint a vidék egyik legszebben kialakított autóbusz-pályaudvara, rengeteg bel és kültéri szobanövénnyel és egy barátságos kisbolttal.

 

 

 

Makói Általános Iskola - Kálvin téri épületének a kibővítése

 

Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet intézményegysége a Belvárosi Székhely Intézmény és Logopédiai Intézet (Kálvin téri épület a Hold utcán) (6900 Makó, Kálvin t. 6.) újult meg, illetve bővült ki 2010-ben nem sokkal az autóbusz-pályaudvar átadása előtt.

A Makói Általános Iskola Hold utcai épületének fejújítása Makovecz Imréhez és a tanítványihoz, a MAKONA irodához, de ez elsősorban inkább Csernyus Lőrinc építész nevéhez fűződik.[3]

Az épület nagyon impozáns kívül-belül. Leginkább Makovecz Imre egyik leghíresebb tanítványa, Csernyus Lőrinc tervei alapján készült. Csernyus a Mester tanításai, stílusa alapján készítette el. Az oszlopok itt is fatörzsszerűen nőnek ki a földből. Csernyus az oszlopokat kihozta az épület fala elé, így ez is egy komplett fasort alkot. A tervező stílusjegyeit magán viselő új, körívben húzódó, kupolával fedett kétszintes galériában többek között ebédlőt és közösségi teret alakítottak ki. Ez a létesítmény igen tágas, hatalmas aulával is rendelkezik, ahol azóta számos rendezvény megrendezésre került.

Egyébként Csernyus Lőrinc az a személy, aki a Mester halála után befejezte egyes munkáit.

Az új iskola méltán viseli a "XXI. század iskolája" nevet, a legmodernebb informatikai berendezésekkel (modern, állítható magasságú 900 darab új szék és 600 darab új asztal, digitális, interaktív táblák, legújabb számítógépek, házimozi rendszerek.

 

 

 

A fürdők fürdője, a Hagymatikum

 

A Makói Termál- és Gyógyfürdő azaz Hagymatikum, vagyis a Fürdők fürdője (6900 Makó, Makovecz tér 6.) egy élmény-, gyógy- és wellness részlegekkel is rendelkező fürdőkomplexum, amely Makó belvárosában található. A város és a régió legfontosabb turisztikai épülete, más szóval Makó és a kistérség egyik legjelentősebb kitörési pontja. A makoveczi építészet remeke! A Mester élete utolsó s egyben legnagyobb munkája!

Először 1956-ban történtek a fürdő helyének környékén fúrások, amelyek sikeresek voltak (gyógyvíz, termálvíz). A felszínre hozott termálvízre öt évvel később (1961) épült először fürdő. Ez volt a Hagymatikum elődje.

Az 1990-es évek végi elemzések egyértelműen kimutatták, hogy a fürdőfejlesztés révén az idegenforgalom Makó egyik gazdaságélénkítő motorjává válhat. Ezért Makovecz 1998-ban nekilátott és elkészítette az új létesítmény terveit, majd 2000-ben beadták a pályázatot a Széchenyi-terv keretein belül, de a pályázat sajnos nem nyert támogatást.

Ennek ellenére azonban a régebbi "kockafürdő", a Hagymatikum elődjének a bővítése, kiterjesztése folytatódott. 2002. április 18-án egy szabadtéri élménymedencét, majd 2004. június 4-én egy szabadtéri csúszdát adtak át, természetesen mindkét dolog Makovecz tervei alapján valósult meg.

2002-2006-os önkormányzati ciklusban támogatást kapott a kormánytól a szintén organikus jellegű tanuszoda megépülése, amellyel egyidőben új termálkutat is fúrtak.

A 2007-es makói városnapon a 2000-ben történt sikertelen pályázás ellenére ismételten tárgyalások indultak a városházán az új fürdő megépítésének ügyében. A Dél-Alföldi Regionális Operatív Program, bár jelentős önerő befektetése mellett , de lehetőséget biztosított a városnak az uniós pénzek megszerzéséhez, nem is beszélve Románia közbeni uniós csatlakozásához, amely még a régi fürdő forgalmát is a kétszeresére emelte az elmúlt évek során, így bár éles viták közepette, de a városvezetés ismételten egy új fürdőkomplexum megépítését tűzte ki célul, amelyet másodszorra is Makovecz Imrére bízott. A viták és feszültségek a fürdőépítők és az ellenzék között folyamatosan nőttek. Az ellenzék a jelentős önerő befektetése végett felvenni kívánt fél milliárd forint lehívása és a viszonylag még jó állapotban lévő medencék lebontása ellen, valamint a régi fürdő felújítása mellett érvelt.

Az ellenzék a tiltakozó aláírások gyűjtésével tovább szította a feszültséget a fürdőt megépíteni kívánók körében, de végül ők is támogatták az új fürdő létrehozását.

Sajnos ezután sem ment zökkenőmentesen minden, a fürdőt rengeteg politikai támadás érte, nem is beszélve az építőipart erősen lesújtó mély gazdasági recesszióról, aminek hatására többször is át kellett dolgoznia Makovecznek a terveit, csakúgy mint a városnak beadott pályázatát.

2009 őszén a debreceni székhelyű Keviép Építőipari és Kereskedelmi Kft. emberei megkezdték a régi, elavult, különösebb esztétikai értékkel nem bíró korszerűtlen "kockafürdő" lebontását.

A politikai ellenzék tovább támadta közben a fürdőépítését, valamint annak finanszírozási módját, majd végül felfüggesztette a megnyert uniós összegek további lehívását, valamint szabálytalansági vizsgálatot indítványozott. Közben az építkezés nem állt le a munkások ennek ellenére is tovább építették a fürdőt. A fürdő építését szabályosnak találták,  a vizsgálat lezárult és folytatódott a támogatás további kifizetése.

2011. május 5-én elérték az építők a Hagymatikum legmagasabb pontját, így bokrétaavató ünnepséget tartottak, a több mint félig elkészült épületnél.

Sajnos augusztus 22-e sem volt egy szerencsés nap a fürdőre nézve ugyanis a kupola fa szerkezete lángra kapott, majd több méteres lángok közepette a harmada teljesen leégett és elszenesedett. Ezen esemény a médiában is nagy visszhangot kapott. Országos jelentőségű hír volt. A kivitelező kénytelen volt a menthetetlen részeket visszabontani, majd, hogy elkerülje a csúszást megnövelte a dolgozók számát, akik túlórákat vállaltak el. A vizsgálat később megállapította, hogy tűzeset hegesztés közben eszkalálódott, de a kivitelező teljesen szabályosan járt el, így sajnálatos balesetről beszélünk.

Az építők erőfeszítése október 2-ára mégis meghozta a kívánt eredményt ugyanis ekkor már felhelyezték a nagykupola vörösrézből készült csúcsdíszét.

2012. január 20-án nyitották meg a Hagymatikum fürdőt. A korábbi Marczibányi - az ünnepség idején már az időközben elhunyt építész, Makovecz Imre nevét viselő - téren! [4]

 

A fürdő építéséről, kivitelezéséről:

A KEVIÉP Kft. nevéhez több jelentős sport, kulturális és közcélokat szolgáló létesítmény megvalósulása köthető, (a debreceni Főnix Multifunkcionális Rendezvénycsarnok, fedett spotuszoda és Kölcsey Konferencia Központ, a dabasi Városi Sportcsarnok stb.) mégis különös kihívás egy minden szempontból egyedi fürdőkomplexum építése.

A makói fürdő magán hordozza a Makovecz épületek jellegzetességeit, mind kialakítás, mind anyagválasztás tekintetében. Az épület hangulatát meghatározzák az íves kialakítású falak, a makói hagymát idéző ragasztott fa kupolák, a különleges egyedi díszkő elemek. A homlokzatot az egyedi műkő díszek, illetve a tető természetes pala fedése teszi különlegessé.

A kivitelezési munkák során beépítésre került 10 000 m3 beton, 800 tonna betonacél, 450 m3 ragasztott fatartó, 1500 m3 faanyag, és közel 3000 m2 üveg.

Az épület változatos formái és anyagai egyedi csomóponti kialakításokat követelnek. A kiviteli tervek természetesen nem adnak megoldást az épület valamennyi részletére. Az építési munkák ennek megfelelően fokozott tervezői részvétellel történtek. Az egyedi részletek, csomóponti problémák megoldásánál a cég helyszíni munkairányítói napi munkájuk során igyekeztek szoros együttműködésben tevékenykedni a létesítmény tervezőivel, mely együttműködés példaértékűnek tekinthető. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a tervezők jelentős része Budapesten illetve más városokban dolgozik. Megoldások születtek a helyszíni művezetések alkalmával, de nem ritka a tervezők, kivitelezők közötti telefonos egyeztetés sem. A munkák megvalósításakor nagy hangsúlyt fektettünk az alvállalkozók, illetve beszállítók kiválasztására. Jelentős részük cégünk által minősített, illetve más Makovecz-épület megvalósításában referenciával rendelkező alvállalkozók közül került ki, ezzel is biztosítva az elvárt minőség elérését.

A megrendelői, tervezői, kivitelezői szoros együttműködés mellett a minőségi követelmények folyamatos ellenőrzését és felügyeletét az ÉMI Kft. és a BMGE Építőanyagok Tanszéke látja el. A speciális pára- és hőterhelés miatt hangsúlyt fektettünk a beépített szerkezetek, anyagok védelmére, melynek érdekében több szakértői anyag készült. A beton szerkezetek, faanyagok védelmét speciális bevonati rendszerek, valamint a szellőzés és fűtés korszerű és épületfelügyeleti rendszer által szabályozott stabil működése biztosítja.

Az épület egyediségét leginkább meghatározó tagolt tetőszerkezet megépítése a meglehetősen bonyolult tervi megoldáson kívül speciális, nagy gyakorlattal rendelkező szakmunkát, valamint az egyedi csomópontok és szerkezeti feladatok állandó helyszíni irányítását, improvizációját igénylik. Precíz munkát és állandó figyelmet igényel a tagolt felületen kialakított folyamatos párazárás, a hőszigetelés, az előírt lejtés íves felületen való kialakítása és az egyenletes aljzat megépítése, a pontatlanságra igen kényes pala és rézfedések végső esztétikumának érdekében. A kuriózumnak számító, de funkcionális szereppel is rendelkező - elsősorban szellőzés és világítás szempontjából - tetőfelépítmények és belső díszítő elemek mind egyedi, képzőművészeti készséget igénylő alkotásai a létesítménynek. mindezen jellemzők a kivitelezés folyamatos szervezését, koordinálását, irányítását igénylik.

A fürdő kétségtelenül Makó egyik meghatározó jelképévé fog válni. A belvárosi elhelyezkedés azonban kivitelezési szempontból nem szerencsés. A hatékony munka feltétele a helyszíni organizáció adottságait figyelembe vevő logisztika. Nehézséget jelentett, hogy a munkaterület szomszédságában a kivitelezés teljes időtartama alatt üzemelt a strandfürdő, illetve más városi beruházások megvalósítása is folyamatban volt. A cég a megrendelővel közösen különösen fontosnak tartotta a lakosság folyamatos tájékoztatását a munkavégzés fázisairól, kérve megértésüket az esetleges kellemetlenségek miatt.

A kivitelezési munkák kezdését gondos előkészítő munka előzte meg, mely az épület bonyolultságát figyelembe véve különös jelentőséggel bír az elvárt minőség és eredmény elérése érdekében. Természetes, hogy kivitelezési munkák esetében mindig számolni kell az előre nem látható események kockázatával. Komoly problémát jelentettek a földmunkák végzésekor a várttól eltérő talajviszonyok, illetve a csapadék szempontjából rendkívülinek tekinthető tavaszi időjárás. Minden hasonló létesítmény megvalósításánál súlyt helyezünk arra, hogy a kész létesítmény megfeleljen mind a tervezők, mind a megrendelő, mind a leendő üzemeltető igényeinek, elvárásainak. Jelen létesítmény esetében a kivitelezési fázisban több áttervezésre, tervmódosításra került sor, melyek jelentősen nehezítik a kivitelezési munkákat. Az áttervezések és a több szakágat érintő jelentős változások ellenére a cég folyamatosan végezte a munkákat, felvállalva az ebből adódó szerveszési nehézséget.

Legjelentősebb terhet azonban mindenképpen a fürdő finanszírozása körüli nehézségek jelentették. A számlák késedelmes kifizetése jelentős károkat okozott a cég gazdálkodásában.

A működés tekintetében komoly pénzügyi átcsoportosítás vált szükségessé a kivitelezési munkák folytathatósága érdekében. Amennyiben ezen problémák nem oldódtak volna meg, az akár a teljes megvalósítás ellehetetlenüléséhez is vezethet.

A nehézségek ellenére azonban fontos elmondani, hogy e létesítmény megvalósítása a cég számára fontos referencia, amelyre méltán büszkék lehetünk az elkövetkezendő évtizedekben is. A létesítményre büszke lehet az egész építész társadalom, a magyar építőipar is.[5]

Miklóssy Ferenc

A KEVIÉP Kft. ügyvezető igazgatója

2011. március

 

 

 


[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/Hagymah%C3%A1z

[2] http://hu.wikipedia.org/wiki/Aut%C3%B3busz-p%C3%A1lyaudvar_%28Mak%C3%B3%29

  DÉNES György: Organikus építészeti Útikönyv

 

[3] http://new.mako.hu/hir/kiemelt-hirek/kalvin-teri-iskolaepulet-felujitasa/

[4] http://hu.wikipedia.org/wiki/Hagymatikum

[5] Országépítő, Kós Károly egyesülés folyóirata, 22. évfolyam 2011/1

 

Képek forrása:

Hagymaház:
 - http://old.mako.hu/files/tur_hagymahaz.jpg
 - http://www.ilovewood.hu/wp-content/uploads/2011/10/makovecz-koskarolyegyesules.hu_.jpg

Autóbusz pályaudvar:

 - http://www.ratt.ro/forum/index.php?app=core&module=attach&section=attach&attach_rel_module=post&attach_id=48009
 - http://static.panoramio.com/photos/large/73422706.jpg

Kálvin téri iskola:
 - http://www.makoinfo.hu/letoltesek/kepek/M_kalvin_1.jpg

 - http://www.makoinfo.hu/letoltesek/kepek/M_kalvin_3.jpg
Hagymatikum:
 - http://www.spaholding.eu/img/images/j_kep_15_resize.jpg
 - http://new.mako.hu/letoltesek/kepek/DSC_0128.jpg